Bajcsy-Zsilinszky Endre élete és mártírhalála

Kevés olyan jelentős politikusa volt hazánknak, aki annyi viszontagság után jutott volna el a radikális jobboldaliságtól az antifasiszta mártíromságig, mint Bajcsy-Zsilinszky Endre. Pályája Békéscsabától – Szegeden át – Sopronkőhidáig ívelt. Önfeláldozása tette hitelessé megtérését a néphez, s ez biztosít számára halhatatlanságot a Hitler-ellenes hősök panteonjában.

Bajcsy-Zsilinszky Endre
Bajcsy-Zsilinszky Endre

Gyermekkora

1886. június 6-án született Szarvason, dr. Zsilinszky Endre főgimnáziumi tanár és Bajcsy Mária gyermekeként. (Nevét belügyminiszteri engedéllyel 1925-ben egészítette ki.) Anyja patinás nemesi famíliából származott, a családi hagyomány szerint az anyai ősök ott lovagoltak Bulcsú vezér mögött, a hajdani portyázások idején, amikor a kalandozó magyarok rettegésben tartották Nyugat-Európát.

Apja, elmagyarosodott szlovák volt, a neofiták „jó” szokása szerint pápább lévén a pápánál, túldagadó magyarkodásával nacionalistábbnak mutatkozott egész környezeténél. így aztán fia, az ifjabb Endre is virtuskodó honfiságával tüntetett, s úton-útfélen büszkén hivatkozott anyai elődeire. Korántsem véletlen tehát, hogy a katonatiszti hivatást választotta; temperamentumos, bátor, sőt nemegyszer hetvenkedő természetének is ez a pálya felelt meg leginkább.

Az otthon légkörében szívta magába Széchenyi, Kossuth és Deák kultuszát, de Kossuth iránti rajongása nem zavarta abban, hogy az 1867-es kiegyezés híve legyen. Jogot tanult Kolozsváron, majd Heidelbergben és Lipcsében. Rövid ideig Árva vármegyében a főispán mellett titkári teendőket látott el.

Politikai pályafutásának kezdete

A század elején Békéscsabán Áchim L. András parasztvezér radikális földosztó programja okán igen nagy népszerűségre tett szert a nincstelenek körében, s ezzel féktelen gyűlöletre indította maga ellen a megye urait. Ady Endre csodálója volt a bátor, népért küzdő Áchimnak, és barátjává fogadta. Áchim elragadtatott, szárnyas szavakkal fordult hozzá. „Hejh édesapám, lelkem danoló madara, tanáld ki már azt a nótát, amitől egyszer, nem is oly régen, oly szépen égtek itt az úri kastélyok és plébániák…” Nos, ettől a „nótától” retteg az úri osztály, ezért határozta el, hogy végez az istentelen lázadóval.

1911. május 14-én, a Zsilinszky-fivérek – Endre és Gábor – behatoltak a képviselő házába, ahol is revolverlövésekkel súlyosan megsebesítették. A politikus másnap a kórházban belehalt sérüléseibe. A gyilkosság országos üggyé vált, de a bíróság és az ügyvédek közös erőfeszítéssel, főleg a hamis vallomások elfogadásával „bebizonyították”, hogy a fiúk jogos önvédelemből követték el tettüket.

A Zsilinszky-fivérek ünnepelt patrióták lettek az előkelőség körében. A nemesi kaszt fenegyerekei úgy cselekedtek, ahogy „rendjük” íratlan törvényei megparancsolták. Zsilinszkyt és bajtársait, tisztté avatásukkor, nem véletlenül oktatta ki elöljárójuk: „Uraim, most hogy a tiszti vizsgát letették, életük legfőbb gondja a kardbojt becsületének megvédése legyen. Minden sértést véresen meg kell torolni!”

Móricz Zsigmond, az Úttörő című lap 1911. május 21-ei számában az alábbiakat írta: „Az intelligencia csődjét jelenti az a két revolverlövés, amely a parasztvezér életét elpusztította.”

Később (1942), amikor egy heves parlamenti vitában a nyilasok Bajcsy-Zsilinszky fejére olvasták bűnét, így védekezett: „Engem a magyar bíróság mentett fel.” Küzdőtársai elbeszélései szerint ezt a bélyeget élete végéig magán viselte. Dobi István írta visszaemlékezéseiben, hogy egyszer, mikor összetalálkozott vele, Bajcsy-Zsilinszky a kézfogás után megjegyezte: „Ha szükségét érzed, lemoshatod a kezed.” Tette elkövetése után azonban még hosszú ideig büszkén vállalta a gyilkosságot. Egy nemesi családból származó huszártisztre jellemző gőggel élt, mulatott, párbajozott, s a nép megvetése a fiatalembert mindinkább jobbra sodorta.

Az első világháború forgatagában

Az első világháború kitörésekor bevonult a lovassághoz, s előbb a balkáni, majd az orosz fronton harcolt.

Legendás haditette volt, amikor 1914. szeptember 11-én igazi huszárcsínnyel négy (!) bajtársával bevette Pancsovát, majd a meglepetésükből felocsúdott szerbek ellentámadása során a Duna déli partjára szorult 800 magyar katonát sikerült átmentenie az északi oldalra. A városból kimenekülő közös hadsereg katonái között volt Szálasi Ferenc is. Zsilinszky később így emlékeztette találkozásukra: „Te futottál, én szembelovagoltam veled, nem mertél visszafordulni, velem tartani…”

A keleti fronton az oroszokkal nézett farkasszemet. Amikor megsebesült, le akarták szerelni, de a rettent­hetetlen huszár­hadnagy vissza­könyörögte magát a hadszíntérre. Az isonzói arcvonalra került, ám az osztrák–magyar hadsereget akkor semmi sem menthette meg a vereségtől. Zsilinszky főhadnagyként vonult vissza a katonai hivatástól.

A szélsőjobboldal bűvkörében

Handabandázó szélsőjobboldali politikus és igen termékeny újságíró lett. Mint látni fogjuk, publicisztikájában nemcsak napi politikai kérdésekkel foglalkozott, hanem az akkor ébredező fasiszta irányzat teoretikusává vált, aki cikkek, tanulmányok, könyvek egész sorában fejtette ki fajvédő, ultranacionalista nézeteit.

Nem lebecsülendő az a szerep sem, amelyet a szélső jobboldal megszervezésében, a fasiszta identitás kialakításában játszott. A jó tollú publicista és a katartikus szónok nézetei termékeny talajra leltek a deklasszálódott dzsentri-dzsentroid körökben. Ám az antant Magyarországgal szembeni elvárásai, valamint az ország belpolitikai helyzete nem tette lehetővé, hogy irányzata felülkerekedjen és uralkodóvá váljék. Ezért egyre inkább a politikai élet másodvonalába szorult.

Gömbös Gyula harcostársa

Gömbös Gyula társaságában, 1918 végén, megszervezte a Magyar Országos Véderő Egyesületet (MOVE), amely azokat a katonatiszteket tömörítette, akik a Monarchia szétesését követően felléptek a szélesedő demokratikus mozgalmak ellen és az integer Magyarország mellett. Ok adták az ellenforradalmi kurzus kemény magját, mely Horthy Miklós mögé sorakozott fel. Később, amikor a kormányzó – az antant nyomására – kénytelen volt elhatárolódni radikálisaitól, ellenzéki szerepkörben tartották ébren a fasizmus vészjósló zsarátnokát.

Az 1918-as polgári forradalom által kivívott demokráciát fenyegető MOVE-t Károlyi Mihályék 1919 februárjában betiltották. A vezetőket letartóztatták, köztük Zsilinszkyt is, de a velük szemben alkalmazott intézkedések komolyságára vall, hogy hamarosan kiszabadultak. Zsilinszky Szegedre sietett, ahol a Horthy-Bethlen csoportosulás a francia megszállók oltalma alatt buzgón szervezte az ellenforradalmat. Végezni akartak Károlyi Mihály demokratikus kísérletével, majd a Tanácsköztársaság létrejötte után, már a kommünnel való véres leszámolásra készülődtek.

Zsilinszky úgy vélte, hogy a munkáshatalom a zsidók vezette csőcselék uralma, amely hazája megsemmisítésére tör. Létkérdésnek tartotta egy radikális hangvételű lap megalapítását és szerkesztését, mert felismerte, hogy a tömegek mozgósításához széleskörű „felvilágosításra” van szükség.

Haláláig Horthy Miklós tisztelője maradt, noha a kormányzó „mérsékelt” politikájával akkoriban mindinkább szembekerült. Vallotta: „A magyar állam feje ma Horthy Miklós kormányzó és senki más. Magyarországnak ma semmiféle távollevő titkos feje nincs és nem is lehet.” E sorokat 1920-ban írta la Szózat című újságjában, és ő ajánlotta államfőnek az ellentengernagyot, az „otrantói hőst”.

A Fajvédő Párt ideológusa

Amikor gróf Bethlen István miniszterelnök lett (1921. április 14.), megváltoztak a jobboldali radikálisok érvényesülésének a feltételei. Bethlen elvetette a szegediek módszereit. A rendszer konszolidációja ugyanis megkövetelte az élet normalizálását, a Nyugatot borzoló kilengések megszüntetését.

Ez viszont elégedetlenséget keltett a szélsőségesek körében, akik még drasztikus eszközökkel kívánták megtorolni 1918-1919. „bűneit”. Úgy gondolták, külön úton próbálják a maguk elgondolásait megvalósítani. E törekvésnek volt csalhatatlan jele Gömbösék új pártalakítása. 1924. november 13-án az ultrajobboldaliak létrehozták a Magyar Nemzeti Függetlenségi Pártot (Fajvédő Párt), mely 1928-ig Bethlenék ellenzékeként igyekezett kikényszeríteni a feloszlatott különítmények által alkalmazott gyakorlat legalizálását. Gömbös mellett találjuk Bajcsy-Zsilinszky Endrét, Kozma Miklóst, Ulain-Reviczky Antalt és Eckbardt Tibort.

Bajcsy-Zsilinszky töltötte be az ideológus szerepét az erősen pragmatikus vezér mellett. Az 1926-os választásokon a Fajvédő Pártnak sikerült 5 mandátumot szereznie. A párt szélsőségesen antiszemita, nacionalista, irredenta propagandával akarta tömegbázisát kiszélesíteni és meghátrálásra kényszeríteni a hivatalos vezetést. A Szózat című lap hangvételét később átvették a nyilaskeresztesek, akiknek ezáltal nem kellett a kőbaltánál kezdeniük. A fajvédők sikere nem volt átütő erejű, a jobboldal többsége beérte a mérsékeltebb bethleni stílussal. Ezért úgy döntöttek, hogy puccsal ragadják el Bethlentől a hatalmat, s totális diktatúrát vezetnek be. A szándékot a kormányzat még idejében leleplezte.

Gömbös Gyula ekkor belátta, hogy pártjával nem tudja nagyratörő ambícióit biztosítani, ezért önfeloszlatással és az Egységes Pártba való visszalépésével egyengette tovább karrierjét.

Konfliktus Gömbös Gyulával

A szegedi harcostársak – Gömbös és Bajcsy-Zsilinszky – útjai szétváltak. Bajcsy-Zsilinszky létrehozta a Nemzeti Radikális Pártot, ám az tiszavirág életű próbálkozásnak bizonyult. Erősödő antihitlerizmusa miatt a lojális ellenzék szerepét betöltő, de a nácizmust elutasító, Eckhardt Tibor vezette kisgazdapárt felé kezdett orientálódni. Ez a döntése tekinthető a múltjával való szakítás első lépésének.

Nagy vívódások közepette ugyan, de a nácizmus Magyarországot is fenyegető előretörése fokozatosan ráébresztette arra, hogy merre kell haladnia. Előítéletei súlyos kölöncként nehezedtek rá, nem is tudott tőlük teljesen megszabadulni, megpróbálta azonban összeegyeztetni azokat új felismeréseivel.

Gömbös Gyula mint miniszterelnök (1932. október 1. – 1936. október 6.), már politikai ellenfélre talált egykori barátjában, aki nem értett egyet a kormányfő német orientációjával, és 1933. május 20-ai felszólalásában ezt a parlamentben ki is fejtette. A franciák szövetségét ajánlotta a németekkel való „sorsközösség” helyett. Gömbös nem bocsátotta meg neki az éles bírálatot, és az 1935-ös választások során, különböző manipulációkkal kiszorította a törvény­hozók házából.

Bajcsy-Zsilinszky visszavonult a publicisztika területére. Kemény hangú cikkekben hívta fel a figyelmet a növekvő német veszélyre, különös tekintettel az 1938-as Anschlussra. Ausztria bekebelezése, a közös német–magyar határ létrejötte miatt ugrásszerűen fokozódott a nácizmus besugárzása és a nyilasok tevékenysége Magyarországon.

A Kisgazda Párt tagjaként

1936. november 30-án belépett a Kisgazda Pártba, amely Horthy „tapintatos” kritikusaként ellensúlyozni igyekezett a szélsőjobboldali tendenciákat. A párt titkos választójogot követelt, szorgalmazta a kartellek megrendszabályozását és a mérsékelt földreformot. Bajcsy-Zsilinszky örömmel fogadta az első bécsi döntést, melyben a trianoni revízió nyitányát látta, mert akkor még nem értette meg, hogy a németektől kapott „ajándékért” később igen nagy árat kell a magyarságnak fizetnie. Ezt még 1940-ben sem ismerte fel, és a második bécsi döntést is a kormányzattal együtt ünnepelte.

1939-ben ismét bekerült a parlamentbe. A Független Kisgazdapárt jelöltjeként a tarpai választók támogatását sikerült elnyernie. Ekkor már alaposan megváltozott az országgyűlés összetétele. A náci befolyás és az egész országra kiterjedő titkosság (Darányi: 1938. XIX. te.) következtében a nyilasok különböző csoportosulásai 49 mandátumot szereztek.

Bajcsy-Zsilinszky elszánt ellenfele lett a hungaristáknak, akik a hitlerista szellemet honosították meg a parlamentben. A kiváló debatter bátran állta a sarat a széljobb egyre agresszívabb támadásaival szemben. Náciellenes magatartását a Gestapo számontartotta, és az ország megszállása után meg is torolta. 1940 januárjában Eckhardt Tibor lemondott FKGP-pártelnöki tisztségéről és helyét Tildy Zoltánnak adta át. A református lelkész-politikus mellett észrevehetően megnőtt Bajcsy-Zsilinszky befolyása-hatása.

A keménykötésű honatya, mind országgyűlési hozzászólásaiban, mind zsurnalisztikái tevékenységében nagy súlyt helyezett az ideológiai munkára, az emberek agyába akarta plántálni a magyarságtudatot. Azt vallotta, hazája képtelen megfelelni történelmi hivatásának, ha nincs olyan világos eszmei hajtóerő, mely alkalmassá teszi Nagy-Magyarország újrateremtésére és a Kárpát-medencében betöltendő vezető szerepére.

Antihitlerista nézetek

Ideológiai-politikai nézetei haláláig hordozták azokat az építőköveket, melyek előbb rasszizmusát (fajvédelem) alapozták meg, később (bármennyire paradoxnak hangozzék is) antihitlerizmusának voltak alappillérei. Ebből a szempontból számos rokon vonás lelhető fel közte és Szekfű Gyula, valamint Szabó Dezső között. Amíg a húszas években kereszténysége a forradalom és a liberalizmus visszaszorítására irányult, a negyvenes években fokozatosan jutott el a forradalmárokkal (kommunistákkal) és a liberálisokkal való szövetség igenléséig.

Ebben a közeledésben azonban mindvégig tétova, öntörvényű és különutas maradt. Anti­szemitiz­musa azonban sokat veszített dinamizmusából, mert náci­ellenes­sége prioritást kapott eszmerendszerében. A zsidósággal szemben megszorítások (zsidótörvények) meggyengítették a pénzemberek pozícióit, míg a német expanzió egyre komolyabban fenyegette az ország függetlenségét. Ami korábban eltávolította Bethlen Istvántól (konzervatív liberalizmusa), később közelebb is hozta hozzá. Mind­ketten ráébredtek ugyanis arra, hogy a nyugati orientáció elképzelhetetlen a „szegedi gondolat” platformján.

Harmadikutas nacionalizmusa (navigálás a pánszláv és pángermán árnyak között) egy társadalmi egyensúlyhelyzetre épülő romantikus-utópisztikus, paraszti-kispolgári rend külpolitikai kifejezője volt. Ezzel is magyarázható, hogy Bajcsy pályája a harmincas évek első felében az alakuló népi mozgalmakhoz közelített. Historizáló kedvében Mátyás királyt és Zrínyi Miklóst, a költő-hadvezért tekintette ideáljának, s a szabályozott központosító rendet tartotta a magyarság fennmaradása feltételének. Vezérmotívuma tehát hazája nemzeti függetlenségét hordozó nacionalizmus, mely a húszas években még erőteljes antiszemita, antikommunista és revizionista elemekkel volt telítve.

Ám a harmincas években már mindezek fenntartása mellett – a náciellenesség került a sor élére. O, a fajvédő antiszemiták egyik vezéralakja írta le 1942-ben: „nemzetünknek éppen legmagyarabb […] keresztény elemei, szellemének, erkölcsiségének legjellegzetesebb képviselői tudták és tudhatták magukat legkevésbé azonosítani azokkal […] az állampolgári egyenjogúságot, a kereszténység tanításait félretevő törvényalkotásokkal, az első és második zsidótörvénnyel”.

Horthy tisztelője volt, majd kritikusa lett

Mindvégig kitartott Horthy Miklós mellett, bár rendszerének előbb jobboldali radikális, később demokratikus kritikusa volt. Ez az ellentmondás, mely egyformán táplálkozott a proletárdiktatúrától való félelemből és a hitlerizmussal való következetes szembenállásból, voltaképpen nem tudott mit kezdeni a Horthy-rendszerrel. Elfogultsága nem engedte felismerni, hogy a fasisztoid-ellenforradalmi rezsim nem reformálható meg.

A középrétegek („közép­osztály”) szószólója nem mondott le a parasztságra támaszkodó dzsentrik vezető szerepéről. Egy ilyen bázis képlékeny s kiszolgáltatott a különböző ellenerőknek. Ez teszi Bajcsy-Zsilinszky társadalom- és állam­eszméjét illuzórikussá. Mint az integer Magyarország rabja, elutasította a wilsoni elveket, mivel a szupremácia feladását látta bennük. A megtartás-megújítás Szküllája és Kharübdisze között vergődött, távlatai elködösültek.

A háború alatt már meghirdette a Pax Hungaricát, mely alatt a Kárpát-medence népeinek kibékülését és összefogását értette, de makacsul ragaszkodott a magyar vezetéshez. Ez megakadályozta a szomszéd népeket abban, hogy komoly elhatározással közeledjenek hozzánk. Nem szólva arról, hogy az utódállamok, az antifasiszta koalíció tagjaiként, bízvást reménykedtek a hitleristák és vazallusaik katonai vereségében, ami szebb jövővel kecsegtetett, mint egy magyar hegemónia alatt álló konglomerátum.

Ráadásul Bajcsy-Zsilinszky az alkotmányos királyság mellett kardoskodott, mert rendületlenül hitt a Szent István-i korona bűverejében.

Úgy vélte, a magyarság hivatása nem az, hogy megóvja a keresztény Nyugatot a keleti barbárságtól, hanem az, hogy megőrizzük önálló létünket a keletről-nyugatról fenyegető veszélyekkel szemben: „Szigorúan értelmezett puszta önvédelemre kellene berendezkednie” az országnak.

Nem volt kommunista

Túlzás lenne azt állítani, hogy eljutott a kommunisták iránti rokonszenvig, de tapasztalatai, valamint a helyzet kényszerítő hatása alatt megszabadult régebbi megszállott, előítéletekkel teli antikommunista magatartásától: „Igenis el tudom képzelni kommunistában is a hazáért való aggódás érzését” – mondta a katonai bíróság előtt, Schönherz Zoltán védelmében, 1942-ben. Akkortájt már elítélte a szovjetellenes háborút is, és a magyar csapatok keleti frontról való visszarendelését követelte.

Bajcsy-Zsilinszky Endre nemcsak „prédikátor” és publicista volt, hanem gyakorlati politikus is. Minél jobban kibontakozott a vészhelyzet, annál inkább igényelte a szavak felcserélését a tettekkel. Mindennek nem mondott ellent, hogy megmaradt naivnak és hiszékenynek. Nemcsak a kormány­zóban bízott, de a legfelsőbb vezetésben is. Ez sokszor megbénította cselekvő­képességét.

A nácik ellen

Már 1940 novemberében parlamenti beszédben tiltakozott a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozás ellen, mert látta, hogy ez az elkötelezettség végzetes lehet hazája számára. Az angol orientációt szorgalmazta, remélve, hogy London kellő segítséget fog nyújtani a trianoni revízióhoz. Helytelenítette Jugoszlávia, majd a Szovjetunió megtámadását, mert féltette Magyarország jövőjét a hitlerizmus összeomlásától. Kijelentette: „A háborút a németek elveszítették, és Magyarországnak meg kell találnia a kibontakozás és megmenekülés módját.” Minden megnyilatkozása azt bizonyította, hogy sohasem mondott le Nagy-Magyarország visszaállításáról.

Amikor a doni vereség után kiállt a honvédek hazarendelése, illetve a Kárpátoknál való felvonultatása mellett, akkor Dél-Erdély visszaszerzésére gondolt. A sztálingrádi német vereség és az olaszok 1943-as kapitulációja megerősítette honvédelmi elképzeléseiben. Súlyos összeütközése volt a nyilasokkal, midőn keményen tiltakozott az újvidéki vérengzések ellen, s a bűnösök felelősségre vonását követelte.

Bárdossy László miniszterelnök megígérte az ügy kivizsgálását, de tudjuk, hogy semmi érdemleges nem történt. 1943 nyarán már az új kormányfőtől, Kállay Miklóstól várta el a háborúból való kilépést, ám a miniszterelnök a németek bosszújával, az ország megszállásával riogatta Bajcsyt. Egyik memorandumában ugyanezt kérte Horthytól is, de süket fülekre talált.

A vereség közeledte megerősítette benne az antihitlerista ellenállás szellemét. Egyre kevesebb idegenkedéssel tekintett azokra, akik küzdelmében partnerei lehettek. A szociál­demokraták antihitlerizmusát és honvédelmi akaratát ismerte el, amikor – felkérésre – hajlandó volt cikket írni a Népszava 1941. karácsonyi számában. Ebben Kossuth Lajos szabadságharcos szellemének középpontba állítását javasolta. Az FKGP nevében ő helyezte el 1942. március 15-én Petőfi szobránál a megemlékezés (és figyelmeztetés) koszorúját.

Ugyanakkor Kállay miniszterelnök kivárási taktikája rá is hatással volt, ezért még nem sürgette az aktív ellenállást, ám nem hagyott kétséget afelől, hogy adott esetben hazájáért arra is kész lenne: „Ha Quisling-kormány jön és még élek, fegyvert fogok ellene.”

Letartóztatása

1944. március 19-én a Gestapo az elsők között tartóztatta le. Pisztolylövésekkel állt ellen, de megsebesítették és elfogták. Hónapokig kellett elszenvednie a náci pribékek kínzásait. 1944. október 14-én szabadult. Meg volt győződve róla, hogy passzív kivárással hazája jövőjét teszi kockára. Ezért azonnal kapcsolatot teremtett a kommunisták vezetése alatt álló Magyar Fronttal, amely felkérte, hogy az 1944 novemberében alakult Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottság elnöki tisztségét lássa el.

Ez az anti­hitlerista erőket tömörítő harci szervezet irányította volna a fegyveres ellenállást, amelynek katonai vezetője Kiss János altábornagy lett. Bajcsy-Zsilinszky úgy tervezte, hogy a magyar partizánok folyosót nyitnak a Vörös Hadsereg számára, s ezzel meggyorsítják Budapest felszabadítását.

Karácsonykor gyilkolták meg

Mielőtt az elképzelést megvalósíthatták volna, Bajcsy-Zsilinszkyék árulás folytán (Mikulich Tibor százados) a nyilas Számonkérő Szék foglyai lettek. 1944. december 11-én százötven társával együtt Sopronkőhidára szállították. Az úton többen is felajánlották segítségüket megszöktetéséhez, de kijelentette: mint mártír nagyobb szolgálatot tesz hazájának.

A Dominich Vilmos hadbíró őrnagy vezette tárgyaláson gyors ítélet született. „Nyugodtan akarom tölteni a karácsonyt” – mondta a hadbíró. Bajcsy-Zsilinszkynek, a formális tárgyalás során nem voltak illúziói, igaza tudatában rendíthetetlenül viselkedett.

Kötél általi halálra ítélték. Minthogy nem találtak „hivatásos” hóhért, huszonöt pengőért nyilas önkéntesekre bízták az ítélet végrehajtását. Közvetlenül előtte végezték ki ifjúkommunista rabtársait, Kreutz Róbertet, Pataky Istvánt és Pesti Barnabást.

Bajcsy-Zsilinszky Endre úgy halt meg, hogy tudta: a szabad, független, demokratikus Magyarországért áldozza életét.

EZ
Dr. Hegedűs Sándor történész

EZREDVÉG, 2004. február

Ha szeretnéd megosztani a cikket a facebookon, kattints az első gombra!
  • 938
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
  •  
    938
    Shares
Ha idézni szeretnél a szövegből, kérlek gépeld le az idézni kívánt részt, forrásmegjelöléssel együtt!